Felesborsó főzelék

  • 4 személyre
  • 40 perc
  • 653 kalória
  • Theo!
Megosztás

Előző este beáztatom a borsót, kétszeres mennyiségű vízbe.
Másnap leszűröm, majd átválogatom. Ezután felteszem annyi vízbe, hogy kb. két ujjnyira lepje el. Az egész fej vöröshagymát, kereszt alakban, a feléig bevágom és így, egyben beledobom a borsóba. Így főzés közben, nem megy szét, ki lehet ügyesen venni a végén. Ha valaki feldarabolja és úgy teszi bele, az is jó, a végén észre sem lehet venni, hogy szétfőtt benne egy hagyma, viszont nagyon finom tőle.
Én füstölt csontot szoktam venni hozzá, kb. 2-3 kisebb darabot. Csak az íze miatt, egyben bele is tehető. Aki vegetáriánus, elhagyható.
Fedő alatt főzöm, néha megkeverem. Kb. fél óra múlva, mikor megfőtt a borsó (kés vagy villapróba), rántást csinálok. 3 kanál zsírt egy kis lábasban felolvasztok, de nem égetek! Ezután beleteszek kb. 4 kanál lisztet és összekeverem csomómentesre. Leveszem a tűzről, várok picit, had hűljön. Ezután kb. fél pohár hideg(!) vízzel felöntöm. Hirtelen összekeverem, majd merőkanállal veszek a borsó vizéből és azt is belekeverem. Ezután az egészet azonnal beleteszem a lábasba, folyamatos keverés mellett. Szépen be fog sűrűsödni, csomómentesen.
Ezután még pár percig, rottyanásig főzzük. Házi pirított kenyérkockával szoktam tálalni.


Hozzávalók
Vegye meg a hozzávalókat