Erdélyi töltött káposzta

  • 4 személyre
  • 90 perc
  • 1292 kalória
  • julcsi
Megosztás

A hagymát megfonnyasztjuk egy kevés olajon, hozzáadjuk a megmosott rizst, és rövid ideig pirítjuk.
Ezután hozzáöntjük a darált húshoz, sóval, borssal és kevés pirospaprikával fűszerezzük. Egész tojással dolgozzuk össze.
Ezután a fejes káposztáról óvatosan lefejtjük a leveleket, és elkészítjük a töltelékeket.
A fazék alját kibéleljük, a töltelékek készítése közben keletkezett káposztadarabkákkal.
A vágott káposztát kettéosztjuk, felét az edény aljára tesszük.
Elrendezzük rajta a töltelékeket, majd következhet a kisebb darabokra vágott, füstölt hús, vagy szalonna.
Bőven megszórjuk vágott kaporral és csomborral, végül rátesszük a vágott káposzta másik felét.
Felengedjük vízzel, és kb. 2 óra alatt, készre főzzük.


Hozzávalók
Vegye meg a hozzávalókat