Megosztás
Értékelés

A magyar méznek párja nincsen

0 értékelés
Értékeljen
Édes és folyós, ételbe kiváló, teába remek, megfázás ellen pedig elsőszámú gyógyír – az ősidők óta termelt mézzel nagy kincset kapott az emberiség.

 

Kevés tökéletesebb természetes anyag van a méznél, amely nemcsak finom, de egészségünkre is rendkívül előnyös hatású.

Növényi nektárból vagy élő, növényi nedvekből készül a méhek közreműködésével, de a növényi nedveket szívó rovarok is kiválasztják az élő növényi részek bizonyos anyagait: természetes és édes anyag ez, melyet begyűjtenek a méhek. Ezt követően saját anyagokat adnak hozzá, mely átalakulást eredményez. A mézet raktározzák, dehidratálják és lépekben érlelik: szárnyukkal keltenek légáramot, mellyel elpárologtatják a felesleges vizet, ezzel sűrűbbé, tartósabbá téve a mézet. Azaz, érlelik, besűrítik, majd lefedik és lepecsételik azt.

Így aztán a méz vagy nektárból származó virágméz, vagy mézharmatméz, mely a növényi nedveket szívó rovarok közreműködésével, élő növényi részek kiválasztott anyagából vagy nedvéből alakul ki.

A méz édességét a gyümölcscukor adja, mely nem kristályosodik, a zamatát pedig az illóolajparányoknak köszönheti. Utóbbi azért lehet különböző, mert a méz különféle virágok nektárjaiból származhat.

A mézet legjobb még frissen elfogyasztani. Ha ugyanis sokat áll, egyrészt sötétebb lesz, másrészt aromájának gazdagságából is veszít, csökken a benne levő illóanyagok és enzimek száma. Megromlani azonban biztosan nem fog.

Mióta létezik a méz?

Meglepő lehet, de a mézet már a kőkorban is ismerte és használta az ember – erről egy 16 ezer éves sziklarajz árulkodik, mely spanyol földről származik. Egy mézvadász látható rajta – a mézet csaléteknek használták a medvevadászathoz.

Ez volt egy egyedüli édesítőszer akkoriban. A Kr.e. 7. évezredben már méhészkedtek az emberek, erről egy Anatóliából származó emlék tudósít.  Kr.e. 3000-től, mivel a mézet isteni eledelnek, valamint az örök ifjúság forrásának tartották, a sírokba is tettek belőle. Fennmaradt emlék arról is, hogy Kr. e. 400 táján Hippokratész lázcsillapítóként alkalmazta a mézkenőcsöt. Teljesítményfokozásra az atléták mézes vizet kaptak.

Az Ószövetségben már szó esik a méhtartásról és a mézszüretelésről. A méz gyógyhatásairól a Korán, majd pedig egy 1547-ből származó szakácskönyv is ír.

Magyar földön a honfoglalás előtt is szokás volt a méhészet, melyet aztán a területre bevonuló magyarok is folytattak. Az első írásos emlék e foglalkozásról 1370-ből való: a királyi méhészetről szól.

A mézet mézeskalács, mézbor, mézsör készítésére, süteményekhez, borízesítéshez használták, sőt viaszt nyertek belőle, amely a világításhoz nagyon fontos volt.

A méhészetet a 17. században háttérbe szorította, hogy feltaláltak újabb világító anyagokat, így a paraffint és az olajat.

Manapság a mézet főként élelmiszerként használjuk: tökéletes kenyérre kenve, édesítésre és önmagában is. Ha egészségesen akarunk táplálkozni, a mézet nem hagyhatjuk ki!

A méz többféle állagú: folyékony vagy szilárd, esetleg egy kissé kristályos. Túl folyós nem lehet, ebben az esetben vizezett mézről van szó. A méznek 22-40 százaléka glükóz, 27-44 százaléka fruktóz, szénhidrát még egyéb cukor formában is található benne. Élettani jelentősége főként a cukortartalmában keresendő.

Vizet átlagosan 15-20 százalékban tartalmaz, természetes antioxidánsokban gazdag. Nagy mennyiségű kalcium van benne, de réz, magnézium, kálium, vas, nátrium, cink, mangán is megtalálható a mézben, valamint kisebb mennyiségben B1, B2, B3, B5, B6 (folsav) és C-vitamin.

A méz csaknem 70-féle gyógy-, illetve fiziológiai hatással rendelkezik.

Magyarországon a legismertebb mézfajták a vegyes virágméz, a repceméz, az akácméz, a hársméz, a napraforgóméz, facélia méz és a szelídgesztenyeméz. A levendulamézet elsősorban a tihanyi apátság termeli. Népszerűek még a kakukkfűméz, hangaméz és az eukaliptuszméz, melyek azonban erősebb aromával rendelkeznek.

Piknikre fel!

A tavasz ízei

Gyermek a konyhában

A sütemények remekei