Pettyesedünk – Mi a bárányhimlő és hogyan előzzük meg?

Sok felnőtt emlékezhet gyermekkorából a bárányhimlős időszakra, amikor talán még az iskolai ünnepségről is hiányoznia kellett emiatt. A bárányhimlősök száma az előző évekhez képest megnőtt hazánkban. Mit kell tudnunk a betegségről?


Napjainkban teljes óvodai csoportok hiányoznak olykor az intézményből, mert a kicsik többsége bárányhimlővel otthon marad. A tavalyi számokhoz képest 2015 őszére 35 százalékkal több lett a beteg, ráadásul a kór 2-6 százalékában szövődménnyel is jár.

Éves szinten 3-400 beteget kezelnek kórházban a bárányhimlő miatt. A lehetséges szövődmények okán az unió több országában kötelező felvenni az oltást a betegség ellen, nálunk azonban még nem az – így néhány hazai önkormányzat saját keretből igyekszik megoldani a térítésmentes oltást 6 év alatti gyermekek számára. Az elmúlt években 30-35 ezer embert érintett évente a varicellás, azaz bárányhimlős megbetegedés.

A bárányhimlő mást is hoz magával

Sajnos, a betegség, mint egy egyik legsűrűbben bejelentett fertőző kór, egyéb problémákat is eredményez. Legyengül az immunrendszer és a páciensen más vírusjárványok is kifognak, nehezebben vészelik át az influenzát például. Ha szövődménye van a bárányhimlőnek, akkor a betegnek akár agyvelő- vagy tüdőgyulladása is lehet, bakteriális fertőzés támadhatja meg, neurológiai változások következhetnek be nála.

Mi a bárányhimlő valójában?
A bárányhimlőnek látható jelei vannak a kis, piros kiütések formájában, melyek beborítják a testet. Viszketnek és melléjük magas láz társulhat. Többnyire 2-3 hétig tart. Általában 3 és 5 éves kor között átesnek rajta a gyerekek.
Sajnos, a hólyagos bőr a test bármely részén felülfertőződhet, s maradandó hegeket okozhat. Ám a komoly szövődmények között megtaláljuk az ízületi gyulladást, a máj- és a csontvelőgyulladást, a szívizom gyulladását és a vérmérgezést is. Idegrendszert érintő probléma a kisagy jóindulatú gyulladása, mely azonban mozgáskoordinációs zavart eredményezhet.
Szövődmény bárkinél jelentkezhet, a teljesen egészséges gyermekeket ugyanúgy érintheti, mint azokat, akiknek az immunrendszere valami miatt kevésbé erős.

Érdemes felvenni az oltást
A szakemberek mindenképp oltást javasolnak a bárányhimlő megelőzésére. A gyermek 1 esztendős kora előtt érdemes a vakcinát felvenni, de mindenképp azt megelőzően, hogy a lurkót bölcsődébe, óvodába adnánk, hiszen ott megnő az esélye annak, hogy a gyerekek átadják egymásnak a betegségeket.

Az oltás egyébként két részletben adható, az elsőt már 9 hónaposan fel lehet venni. A második adaggal minimum egy hónapot kell várni, de jobb, ha 16 hónapos kortól adatjuk be.
Azok a felnőttek egyébként, akiket gyermekként elkerült a bárányhimlő, megfertőződhetnek és súlyosabb lefolyású betegségre számíthatnak, mint a kicsik. A varicellavírus okozta bőr- és ideggyulladás, sőt övsömör is megkeserítheti mindennapjaikat a bárányhimlő mellett.

A vakcina tehát minden esetben hatékony megelőzésnek bizonyul a betegség kialakulása ellen.

Szerző:

Kapcsolódó cikkek