Otthon az anyaméhben

Ahogy mi sem csupán egy test vagyunk, úgy a magzat sem. Sajnos a természettudományos megközelítése az emberi testnek elég régóta azt sulykolja belénk, hogy a magzat csak egy sejtszaporulat, amennyiben egészségesen él, táplálkozik az anyatest, akkor nem lehet probléma.

Már az 1980-as évek eleje óta létezik egy tudományág, amely konkrétan a születés előtti pszichés léttel foglalkozik. Egy pszichológiai előadáson hallottam azt a példát Dr. Daubner Bélától, amikor egy nő sok-sok szorongásos évet eltöltve elment pszichoterápiába, ahol néhány ülést követően a hipnoterápiával próbálkoztak feltérképezni a problémái gyökerét. Néhány alkalmas bevezetés, felderítés után egy barlang motívumot kellett vizionálnia a páciensnek, amelybe be kellett mennie.

Első alkalommal nem sikerült bemennie, mert lándzsás emberek védték a barlang bejáratát. A következő alkalommal megint a barlang motívumot használták, hiszen – a terapeuta tudta ezt – ez az anyaméhet szimbolizálta és, ha a cél az, hogy minden lehetséges lelki defektust feltárjanak, akkor az anyaméhig kell visszamenni. Sem a második, sem a harmadik alkalommal nem sikerült behatolni a barlangba, bár már megközelíthető volt, csak bent voltak ellenségek. A negyedik alkalom során a pszichológus meggyőzte a terápiában lévő nőt, hogy legyen annyi bátorsága, hogy bemegy, hiszen ott lesz a megoldás. Nagyon nehezen sikerült a barlangba bemennie, ahol a szigonnyal próbálták szurkálni, meg akarták ölni, de nem sikerült és bejutott.

Ennek a jelentősége annyi csupán, hogy a nő édesanyja nem akarta ezt a gyermeket, nagyon szorongott, tele volt félelemmel, hogy vajon jól csinál-e mindent a terhessége során, rettegett a szüléstől, és tele volt félelemmel azzal kapcsolatban, hogy anyának kell lennie. Ezzel akár bizonyítottnak is tekinthetjük, hogy az anyaméhben eltöltött időszak jelentősen befolyásolja pszichés és szellemi állapotunkat, de természetesen ennél jóval realisztikusabb, kézzel foghatóbb bizonyítékok is a rendelkezésünkre állnak.

Ez nem csak egy test!

Ahogy mi sem csupán egy test vagyunk, úgy a magzat sem. Sajnos a természettudományos megközelítése az emberi testnek elég régóta azt sulykolja belénk, hogy a magzat csak egy sejtszaporulat, amennyiben egészségesen él, táplálkozik az anyatest, akkor nem lehet probléma. Már az 1980-as évek eleje óta létezik egy tudományág, amely konkrétan a születés előtti pszichés léttel foglalkozik. Ez a konzervatív felfogás a társadalomra is olyan hatással van, amelyik elhiszi, hogy a születés előtt olyan védelmi burok veszi körül a magzatot, hogy semmilyen hatás nem érheti lelkileg. Holott a magzat az anyja minden rezdülését megérzi. Ha az anya megijed, és védekező rendszere beindul, hormonokat termel az agyalapi mirigye, akkor azt a benne növekvő embrió is megérzi, hiszen nem egy vegetatív lényről beszélünk.

Megölöm

Néhány éve Feldmár András: Tudatállapotok szivárványa című beszélgetéskönyvében olvastam azt az esetet, ami engem végképp meggyőzött arról, hogy igenis létezik élet a születés előtt! “Elmondtam már azt a felfedezésemet, hogy akiket abortálni akar az anyjuk, azok később öngyilkosok akarnak lenni?” Mikor Angliában dolgoztam, akkor egymás után négy fiatal – két férfi, két nő – jött hozzám analízisbe. Mind a négyen rendszeresen próbálkoztak azzal, hogy megöljék magukat, de sohasem sikerült nekik. Rendszeres alatt azt értem, hogy minden évben legalább egyszer próbálkoztak öngyilkossággal, az egyik például már tízszer, a másik hatszor, négyszer, ötször, valahogy így. Mikor megkérdeztem, hogy pontosan mikor voltak az öngyilkossági kísérleteik, az derült ki, hogy mindig ugyanabban a hónapban. Ciklikus depressziójuk volt. Az egyiknél, aki mindig márciusban próbálta megölni magát, már úgy január táján elkezdődött a depresszió, márciusban már nagyon mélyen volt, s akkor öngyilkos lett, valaki megmentette vagy más miatt nem sikerült a kísérlet, akkor egy kicsit jobban érezte magát, s aztán januárban megint depressziós lett, és márciusban újra öngyilkosságot kísérelt meg.

Valami az sugallta nekem, nézzem meg, hogy például ebben az esetben a március hol van a születésnapjukhoz viszonyítva. Azt találtam, hogy az a hónap, amikor leginkább öngyilkosok akartak lenni, a születésnapjuk utáni első három hónapban, azaz az első trimeszterben van. Aki márciusban akart öngyilkos lenni, az januárban fogant meg. Ekkor arra gondoltam, hogy ha egy nő abortálni akarja a gyerekét, akkor azt a harmadik hónapban próbálja meg. A negyedik hónapban már túl késő, a másodikban még gondolkozik. Az anyjuk megpróbálta abortálni őket, de az valahogy nem sikerült, a gyerek ezt megérezte, s most ismétli meg ezt a traumát. Tulajdonképpen egy szívességet akar tenni az anyjának mivel annak idején az anyjának nem sikerült őt megölnie, de az ismétlésben az is benne van, hogy neki sem sikerül.

Egyszer mind a négy pácienst megkértem, hogy azonos napon küldjék be hozzám az anyjukat. Mind a négy anyát megkérdeztem, csak úgy, minden bevezetés nélkül, hogy az első trimeszterben próbálták-e elvetélni a gyereket. Mind a négy elképedve nézett rám – mindegyik nagyon hasonló volt – hogy honnan tudom, és elkezdtek sírni, némelyik sokáig. Közülük kettő az életben senkinek sem mondták el addig a pillanatig, amikor én ezt meg nem kérdeztem. Utána azt mondtam, hogy akkor mondják el ugyanezt a gyerekeik előtt. Mondják meg a gyereküknek, hogy ez történt. A gyerek meg fogja érteni, mondják el a körülményeket, hogy miért tették, ezt nem szabad titokban tartani. A következő órán a gyerek és az anyja jött be együtt – én ott voltam – az anya pedig bevallotta a gyereknek az abortuszkísérletét. Ez sok sírás-rívást és dühöt váltott ki de minden alkalommal, már a harmadik-negyedik órán az anya és a gyerek meg tudták ölelni egymást, s nagyon szomorúak voltak egymás élete miatt. Tudomásom szerint attól fogva soha egyikük sem próbált öngyilkosságot elkövetni. Az egyikőjüktől minden évben kapok – azt hiszem, márciusban – egy levelezőlapot, amelyben megírja, hogy „az öngyilkosság helyett most inkább neked írom ezt a lapot”. Tehát az impulzus, ami arra készteti, hogy még egyszer elkövesse, ott van, de mivel érti, hogy ez valójában egy emlékezés, nem teszi meg.

A nem kívánt terhesség következményeit számos orvoscsoport vizsgálta, amelyek során megállapítást nyert, hogy csecsemőhalálozás, agyi visszamaradottság, koraszülés, kis súly négyszer több esetben fordul elő olyan babák körében, amelyeket nem szerettek volna az anyák, mint a kívánt terhességek után. Ha már a halálnál tartottunk érdemes tudnunk arról a finn kutatásról is, amelyben olyan gyermekcsoportot vizsgáltak, ahol a férj vagy a terhesség alatt, vagy születés után hunyt el. A két csoport közül abban a csoportban, ahol az apa a magzati kor idején halt meg jóval nagyobb számban fordultak elő súlyos lelki betegségek, sőt jó néhány pszichózis is, mint a másik csoportban. Ebből is látszik, hogy az anya lelki állapota nagyban kihat a magzatra is.

Szerző: Forrás: Trapphenci

Kapcsolódó cikkek

Akciós ajánlataink