Nyári sugarak - Hogyan védje bőrét baba és mama?

A kisbabák bőrének védelme nagymértékben különbözik az édesanyjukétól – mindkettőjüknek szüksége van azonban alapos gondozásra, nyáron főleg fontos odafigyelni a bőrre.

A kisbabák bőre jóval érzékenyebb, mint a felnőtteké, hiszen nem rendelkezik még olyan kialakult védelemmel - könnyen kiszáradhat, hajlamos az irritációra. Nem ritka, hogy már az első hetekben szembesülünk a csemete bőrén kialakult kiütésekkel.

A gyermek bőrének ápolását az első két hónap során bőven elég elkezdeni. Addig nincs szüksége semmiféle kozmetikumra – sőt, csak azt érhetjük el vele, hogy legyengítjük az érzékeny bababőr ellenállását és a környezeti káros anyagok hamarabb kikezdik. Nem tudhatjuk ilyenkor még, mely kozmetikumok lennének legjobbak a számára.

Amivel a baba bőrét védhetjük, azok elsősorban a popsikrémek, a fürdetéshez használatos krémek, a hintőpor és az antibakteriális kendő. Kisbabáknak csak babasamponnal mossuk a haját, mert az nem okoz gondot, ha véletlenül a szemébe kerül.

A nyári melegben a kicsiket is be kell kenni napvédőkrémmel. Nagyon fontos már ilyenkor erre hangsúlyt fektetni, ugyanis mint kiderült, a bőrrákok 90 százaléka esetében gyermekkorban beszerzett leégések okozzák a későbbi betegséget.

Kicsiknek, 3 éves kor alatt speciális naptejet árulnak a boltokban, ezeket használjuk! Később a  felnőtteknek valót is alkalmazhatjuk s bőrükre. A gyermekek testrészeit napvédő spray-jel könnyedén befújhatjuk, de nyomhatunk a saját tenyerünkbe is krémet és bekenhetjük vele csemeténk arcát, testét.

Ha nem szeretnénk „sakkozni” a hatékonyságot illetően, az 50-es faktorszámú naptejjel biztonságban leszünk – a 3 év feletti gyermekek és a világos bőrű felnőttek számára is ez a legjobb megoldás.

Örök szabály, hogy délelőtt 11 és délután 15 óra között lehetőleg árnyékban tartózkodjunk, ilyenkor legerősebb a nap sugárzása. Sétához is használjunk fényvédő krémet a gyermek ruha alól kilátszó testrészein! Legjobb, ha már előtte fél órával bekenjük a csemeténket.

Vízálló fényvédő krémnél fontos tudni, hogy – ami nem ritka – ha a lurkó hosszabb ideig a vízben tartózkodik, a krém védelmét 20-40 percenként meg kell újítani, vagyis újra kenés szükséges.

Talán mondani sem kell, óvjuk a gyermeket az erős naptól azzal is, hogy napernyőt helyezünk fölé, árnyékban tartjuk, amikor nem homokozik vagy fürdik, kis sapkát, kalapot, kendőt rakunk a fejére!

Közvetlen napsütés nem érheti a babát hosszú ideig, erre mindig figyeljünk oda!

Az édesanyákra ugyancsak érvényes, hogy a bőr védelme érdekében az erős napsütéstől védjék magukat. Mindig használjanak megfelelő napvédő krémet, a délelőtt 11 és délután 15 óra közötti időszakban vonuljanak árnyékba. A fejet a babáéhoz hasonlóan kalappal, kendővel, sapkával védeni kell a napszúrás elkerülése végett. Figyeljünk oda, hogy ha sétálni indulunk, a saját bőrünkre is gondoljunk – elég, ha csak a póló alatt megég a karunk vagy a lábunk a kilátszó részen, máris elszenvedtünk egy fájdalmas napégést és károsítottuk a bőrt!

Már egyetlen, napvédelem nélküli délutánnal is alaposan „megégethetjük magunkat”. Az arcunkra különösen figyelmet kell fordítanunk, sose hagyjuk ki a bekenendő részek közül! Válasszunk olyan krémet, amely egész nap védelmet nyújt az arc számára is, hidratálja, védi a káros sugarak ellen – egyben meggátolja, hogy idő előtt ráncosodni kezdjünk. Minimum 15-ös faktorszámú krémben gondolkodjunk!

Szerző: kadesz

Kapcsolódó cikkek