Neked mi lesz a jeled?

Minden szülőnek összeszorul a szíve, ha bölcsődébe kell adni a kicsit. Mit érdemes tudni?

 Ami addig természetes volt, hogy mi intézzük, etetjük, wc-re kísérjük, hirtelen egy idegen kezébe kerül. Talán még furcsább lesz a gyereknek egész nap gyerkőcök között lenni, így nem övé a teljes figyelem.

Érdemes már a bölcsőde előtt gyakran levinni a gyereket parkba, játszótérre, ezzel is szoktatva arra, hogy a játékok közösek, a legjobb, ha együtt találnak ki játékokat, stb.

Fontos, hogy a szülők minél előbb kezdjenek el mesélni arról, hogy szeptemberben új kalandok várnak a gyerekre.

Fontos, hogy a szülők magabiztosak és pozitívak legyenek a témában, ugyanis a gyermekek megérzik a bizonytalanságot.

Gyakori kérdés szokott lenni, hogy miért vigyük bölcsődébe, ahol minden betegséget elkaphat a gyermek. A válaszok eltérőek, de a leggyakrabban azt a választ kapjuk, hogy a betegségeket így is – úgy is elkapja idővel, jobb rajta mielőbb túlesni, erősödik a szervezet. Ha azonban tudjuk, hogy a gyermeknek gyenge az immunrendszere, még a beszoktatás előtt vigyük el gyermekorvosunkhoz.

Ami még felmerülhet:

  • Alvászavar: A gyermek a délutáni alvás után felébred az éjszaka közepén, és a szülők ágyába kéredzkedik. Ezzel igazán csak magára akarja irányítani a figyelmet, ha nagyon rosszul telnek az éjszakák, eleinte nyugodtan alhat veletek, ez a probléma legtöbbször magától megoldódik.
  • Nem eszik a bölcsiben:  Általában ez olyan gyerekeknél fordul elő, akik még otthon sem ettek teljesen önállóan és egyébként is rossz étvágyúak voltak. Ők az első néhány nap előfordul, hogy nem vagy csak nagyon keveset esznek a bölcsiben. Erről beszélni kell a dadusokkal, meg kell kérdezni, hogyan evett, és egyeztetni kell velük azt is, milyen speciális igényei vannak (pl. csak cumisüvegből iszik). Ezeknek a babáknak mindig szoktak segíteni, tehát a miatt ne aggódj, hogy egyáltalán nem eszik majd. Jó hír, hogy sok rosszevő gyereknek pont a bölcsiben szokott megjönni az étvágya .

A bölcsőde mellett szóló érv az is, hogy ha jó gondozónőt fogunk ki, akkor a gyermekek szakszerű oktatásban részesülnek. Megfelelő környezet veszi őket körül, hiszen az intézmény kifejezetten rájuk szabva lett megépítve. Továbbá az otthon könnyen rendszeresített össze-vissza étkezést itt napi három étkezésre szűkítik. Ez a rendszer nagyon jó a gyereknek.

Ha szerencsések, egy könnyen beilleszkedő, vidám, és energikus gyerek fog „végezni” a bölcsiben.

Holnapi cikkünkben az elválásra való felkészülésről olvashatnak.

Fontos, hogy a szülők magabiztosak és pozitívak legyenek a témában, ugyanis a gyermekek megérzik a bizonytalanságot.
Szerző: Bőhm Andrea

Kapcsolódó cikkek

Akciós ajánlataink