Kövérré tesz a boldog házasság?

Egy új tanulmány arra az eredményre jutott, hogy a boldog ifjú házasok több kilót szednek fel magukra, mint a kapcsolatukkal kevésbé elégedett házaspárok.

Valószínűleg mindenkinek az ismeretségi körében akadt olyan szingli lány, aki az esküvője után jó néhány kilót felszedett és rövid időn belül kikerekedett. Egy új amerikai tanulmány keretében a kutatók négy éven keresztül nyomonkövettek egy csoport frissen összeházasodott párt, és megállapították, hogy minél boldogabb egy házasság, annál nagyobb az elhízás valószínűsége.

Általánosan elfogadott tézis, hogy maga a házasság összefüggésbe hozható az elhízással, a válás, illetve a szakítás pedig a testsúlycsökkenéssel. Mi viszont arra voltunk kíváncsiak, hogy a házasságon belüli boldogság és elégedettség szintje miként hozható összefüggésbe a testsúllyal” – mondta Andrea Meltzer, a dallasi Déli Metodista Egyetem pszichológia docense, a kutatás vezetője.

A kutatáshoz Meltzer és munkatársai összesen 169 házaspárt követtek nyomon, akik mind az elmúlt hat hónap során kötötték össze életüket.  A férjek átlagéletkora 25, feleségeké 23 volt. A vizsgálatok egyértelműen azt mutatták, hogy az elégedettség szintje egyenes arányban állt az elhízás mértékével. A kutatók figyelembe vették a terhességből származó súlygyarapodás jelenségét is, ezzel együtt továbbra is fennáll az egyértelmű összefüggés a boldog, kiegyensúlyozott házasság és a túlsúly mértéke között, magyarázta Meltzer.

A kutatás kezdetén a férjek átlagos testtömeg-indexe (BMI) 26 volt, ami enyhe túlsúlyra utal, míg a nők a házasság kezdetén átlagosan 23-as BMI-vel rendelkeztek, ami teljesen normálisnak mondható. A későbbi mérésekből és beszámolókból kiderült, hogy félévente minden egyes elégedettségi egység növekedés átlagosan 0,12-es BMI növekedést jelentett, miközben a kevésbé elégedett párok esetében ennél kisebb arányú BMI növekedés lehetett tapasztalni.

Meltzer a tanulmány eredményeit a Személyiségi és Szociálpszichológiai Társaság New Orleans-i éves konferenciáján prezentálta.

Szerző: trapp henci

Kapcsolódó cikkek