Az orvosok keze tiszta?! Semmelweis Ignác életmentő újítása 1. rész

1865. augusztus 13-án halt meg Semmelweis Ignác, akit az anyák megmentőjének neveznek. A legtöbb embernek talán még a kézmosás is beugrik róla – de hogy miért, mikor és hogyan…

A gyermek születése komoly veszélyeket hordozhat magában az anyára nézve. A leváló méhlepény helye illetve a szülőcsatorna kisebb-nagyobb sérülései mind-mind behatolási kaput képeznek a különböző kórokozók számára. Ez nem csak a XIX. században volt így, hanem mindig így volt – és így van napjainkban is. Különbséget jelent viszont az, hogy a szülés milyen körülmények között zajlott-zajlik illetve hogy az esetleg kialakuló fertőzés felismerésére és kezelésére milyen eszközök állnak rendelkezésre.

Míg a XIX. század gyakorlata, hogy a nők egy része nem otthon, hanem kórházi körülmények között, orvosok vagy képzett bábák közreműködésével szült, védelmet és biztonságot is jelentett, bizonyos szempontokból előnytelen volt. Sőt, úgy tűnt, kifejezetten rosszabbul jártak azok a nők, akik olyan intézményben szültek, ahol szülészorvosok vezették le a szülést azokhoz képest, akik a kisebb presztízsű másik kórházba kerültek, ahol „csak” bábák voltak jelen segítőként. A korabeli bécsi statisztika legalábbis ezt mutatta: az orvosok és orvostanhallgatók által ellátott kórházban a szülő nők akár 16 %-a is meghalt, addig a bábaképző tankórházában ez az érték csak 2 % volt. A halál oka legtöbbször gyermekágyi láz volt.

A gyermekágyi lázat többféle kórokozó baktérium is okozhatja, amelyek a szülés során vagy után, az anya szervezetében elszaporodva, súlyos esetben a véráramba kerülve gyulladást, véráram-fertőzést okoznak. A baktériumok megismerése előtt azonban az orvosok ennek a pontos mechanizmusát nem ismerték, csak a jelenséget tudták leírni, tehát, hogy a gyermekágyas időszakban az anyák egy része belázasodik, és előfordul, hogy ez az állapot súlyosbodik, akár az anya életét is kioltva. Annak érdekében, hogy a jelenség pontos okát és lefolyását megismerjék, a vezető kórházak orvosai rendszerint felboncolták ezeket a halottakat, hogy megfejtsék a betegséget.

Azt azonban ezek a kutatóorvosok nem tudták, hogy a betegség leküzdéséért tett erőfeszítésükkel részben felelősek is a betegség kialakulásáért: a boncolás során a kezükre kerülő baktériumokat ők maguk „juttatták” aztán a szülő nőre. A gyermekágyi láz kórokozói ugyan nem csak a halottaktól fertőzött kezű orvostól kerülhetnek a szülőutakra – de egészen biztos, hogy sokkal nagyon fertőzésveszélyt jelent egy ilyen „segítő kéz”, mint például egy bábáé, aki nem boncolt a szülés levezetése előtti órában, hanem otthonról érkezett. Különösen így volt ez, amikor egyszerre több asszony szült a népszerű, orvosi ellátást biztosító intézményben, így a szülésznek párhuzamosan több nőt kellett ellátnia, felváltva vizsgálva őket.

A XVII.-XIX. században a kórházakban dúló gyermekágyi láz-járványok okozta pusztítást látva Amerika és Európa számos orvosában merült fel a kérdés, hogy mi lehet az oka ennek a rejtélyes jelenségnek – azonban a kor meghatározó tudású és tekintélyű szülészei nehezen hajlottak arra a feltételezésre, hogy épp ők lennének a hibásak. Egy amerikai szülésztől, Charles Meigstől származik az akkori egészségügyi nézeteket jól tükröző mondás, ami szerint „az orvosok úriemberek, márpedig az úriemberek keze tiszta”.  

Nem csoda, ha gyanakvással fogadták a bécsi orvosok a fiatal kolléga, Semmelweis Ignác újítását. Hogy miben állt ez pontosan, azt következő cikkünkben olvashatják el.

Minden szülés alkalmával komoly fertőzésveszély fenyegeti a szülő nőt – a baktériumok megismerése és az antibiotikumok felfedezése előtt ennek csökkentéséért sok orvos küzdött.
Szerző: dr. Gács Zsófia

Kapcsolódó cikkek