Az első mérföldkő: az átfordulás

A kisbabák fejlődése a mozgolódás tekintetében is fokról-fokra történik meg. Megvan az ideje az átfordulásnak, a kúszásnak, a felülésnek, a mászásnak, a felállásnak és végül a járásnak. Az egymásra épülő, fokozatosan kifejlődő készségek kifejlesztésében az anyukák is segíthetnek a piciknek. Elsőként az átfordulás gyakorlatát nézzük.

A nagy fordulat. Hiszen ez az első olyan készsége a piciknek, amivel el tudja kápráztatni a szülőket, és persze saját magát is. A kíváncsi babák már három hónapos korukban forgolódni kezdenek, de akkor sem kell aggódni, ha az ominózus pillanat csak a hatodik hónapban jön el. A szülők gyakran kétségbe eshetnek látván, hogy a baba egy-két alkalom után felhagy a forgolódással, ilyenkor egyszerű játékokkal könnyen rá lehet venni őket, hogy folytassák, hiszen többnyire csak a motiváció hiányzik.

A koránkezdő babák lendületből tudják kivitelezni a hátukról a pocakjukra történő fordulást, később, az ötödik, hatodik hónap környékén már az erősebb nyaki és kari izmokat használva sokkal magabiztosabban manővereznek.

Hasznos lehet, ha a kicsiket már három hónapos korukban is a hasukra fordítva fektetjük le, így késztetést éreznek majd arra, hogy felemeljék a fejüket, a karjukkal pedig kinyomják magukat. Ezzel a gyakorlattal erősítve a kari és a nyaki izmokat egyaránt. De már az is hatalmas előrelépés, amikor a kicsik a lábukkal rugdalnak, vagy evező mozdulatokat végeznek a karjukkal, ezeket a gyakorlatokat általában már öt hónapos korukra magabiztosan és rendszeresen végzik, átmozgatva azokat az izomcsoportokat, amiket majd forgolódás közben fognak használni.

Végül pedig fontos megjegyezni, hogy vannak olyan kisbabák, akik egy lépcsőfokot kihagyva a fejlődési létrán rögtön a következőre ugranak, így kihagyva mondjuk, az átfordulást rögtön felülnek, ami nem rendellenesség, hiszen egészen addig, amíg egy kisbaba nyitottan és érdeklődve fordul az őt övező világ felé nem kell kétségbe esni.

Az első és ebből adódóan talán a legnagyobb mérföldkőhöz vezető út során a kicsik kifejlesztik hát, kar, nyak és lábizmukat. Ezek segítségével fordulnak át. Érdemes felkészülni: Innentől kezdve gyakorlatilag megállíthatatlanok lesznek.
Szerző: Geda Zsófia

Kapcsolódó cikkek