A túlzott fehérjebevitel is elhízáshoz vezethet

Bár kevesebb szó esik róla, de a túlzott só-és cukorfogyasztás mellett a túlzott fehérjebevitel is elhízáshoz vezethet márkisgyermek korban.

Bár kevesebb szó esik róla, de a túlzott só-és cukorfogyasztás mellett a túlzott fehérjebevitel is elhízáshoz vezethet márkisgyermek korban. Az első 1000 napban ezért fontos odafigyelni arra is, kisgyerekünk mennyi fehérjét fogyaszt egy nap.

Tapasztalatok szerint a fejlett ipari országokban a gyermekek többsége szükségleténél nagyobb mennyiségben fogyaszt fehérjét. Reggelire tejet, kakaót vagy tejeskávét adunk a kicsiknek, ebédre általában húsos étel kerül az asztalra, az uzsonna néhány szelet felvágottas kenyér, vacsorára pedig újra húst fogyasztanak a gyerekek.

Megfelelő mennyiségű fehérjére természetesen szüksége van a szervezetünknek, hiszen a fehérjék nélkülözhetetlenek a szövetek felépítésében, számos speciális anyag (pl. hormonok, immunanyagok) alkotórészei, fontos szerepük van a víz megkötésben, a sav-bázis egyensúly szabályozásában, és végszükség esetén bekapcsolódhatnak a szervezet energia ellátásába is.

Fehérjét ráadásul naponta kell fogyasztanunk, mert szervezetünk nem tudja megfelelő formában tárolni. A feleslegesen bevitt fehérjéből zsír lesz, így raktározódik el. Ez egyben a túladagolás, ezáltal az elhízás nagy rizikóját jelenti, mivel a túlzott fehérjebevitel intenzív fizikai tevékenység nélkül nem épül be az izomzatba, a fölösleges fehérje nem tud elraktározódni, ezért a szervezet lebontja. A bontási folyamat során felszaporodnak olyan anyagok, melyek a vizelettel együtt kiürülnek a szervezetből, komoly megterhelést, munkát adva ez által a veséknek.

Az egészséges gyermek fehérjeszükséglete az életkor előrehaladtával csökken. Az átlagos fehérjeszükséglet csecsemőkorban 1,5-2,5 g/kg, a kis súlyúaké, koraszülötteké átmenetileg az első hetekben magasabb. 1-6 éves korban a szükséges mennyiség 1,2 g/ttkg/nap.

Teljes értékű fehérjék az állati eredetű fehérjék: a hús, a tojás, a hal, a tej és tejtermékek. Magas fehérjetartalmú, de nem teljesértékű fehérjét tartalmaz a gabona, a hüvelyesek, és az olajos magvak. A kiegyensúlyozott fehérje ellátás érdekében a teljesértékű fehérjék részaránya csecsemők esetében minimum 60%, kisgyermekeknél 50%, terhes és szoptató nőnél 40-50% legyen.

Az Első 1000 nap program oldalán egy napos és egy hetes mintaétrendet is találnak az anyukák, amelyek a megfelelő mennyiségű fehérjét tartalmazzák

„Megfelelő mennyiségű fehérjére természetesen szüksége van a szervezetünknek, hiszen a fehérjék nélkülözhetetlenek a szövetek felépítésében, számos speciális anyag (pl. hormonok, immunanyagok) alkotórészei…”
Szerző: Forrás: elso1000nap.hu

Kapcsolódó cikkek