Retorzió lógós gyerek szüleinek

Szociálpolitika-családtámogatás nem jár azoknak a családoknak, ahol a porontyok sokat hiányoznak igazolatlanul.

Szeptember 1-jétől az 50 óránál többet hiányzó gyermek családja nem kaphatja meg az iskoláztatási támogatást, korábbi, ismertebb nevén a családi pótlékot – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma; a tárca szerint már a korábbi szigorításnak köszönhetően is jelentősen csökkent az iskolai hiányzások száma.

A tárca arra hívta fel a figyelmet, hogy a folyósítás feltétele a rendszeres iskolába járás, ezért az iskolalátogatási kötelezettség elmulasztása esetén minden gyermekre – életkortól és a család jövedelmi helyzetétől függetlenül – ugyanaz a szankció vonatkozik.

Ha a gyermek kötelezettségének nem tesz eleget, akkor a családi pótlék folyósítását szüneteltetni kell, és a szünetelés időtartama alatt természetben sem lehet támogatást adni – írták.

Utaltak arra, hogy a korábbi rendszerben 50 igazolatlan óra után csak felfüggesztették a családi pótlék folyósítását, ám mostantól már szüneteltetik. Ez azt jelenti, hogy a mulasztás időszakára már nem lehet visszamenőleg kifizetni a családi pótlékot akkor sem, ha a gyerek később már nem hiányzik igazolatlanul az iskolából.

A mostani módosítás ugyanakkor enyhít is a jelenlegi szabályokon, mivel megengedi az iskoláztatási támogatás folyósítását a szüneteltetés után akkor is, ha a gyermek a felülvizsgálati időszakban legfeljebb öt órát hiányzott; korábban egyetlen tanórát sem mulaszthatott.

Az Emmi közölte azt is, hogy 2012 novemberétől a rászoruló családok Erzsébet-utalványban kapják majd a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményhez kapcsolódó támogatást. Ezzel kapcsolatban azt írták: az Erzsébet-program célja, hogy csökkentse azon gyermekek számát, akiknek nem biztosított a napi többszöri étkezés.

Hozzátették, a program alapot ad egyes szociális célú juttatások Erzsébet-utalvány formájában történő kifizetésére is, ennek célja a pénzbeli ellátások célzottabb felhasználásának szavatolása. Az utalványt fogyasztásra kész étel, valamint ruházat és tanszer vásárlására is fel lehet majd használni.

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményhez kapcsolódó pénzbeli támogatás egy évben kétszer adható, összege pedig gyermekenként 5.800 forint. A támogatás a szeptemberi iskolakezdéshez és gyermekneveléssel összefüggő egyéb kiadásokhoz nyújt segítséget.

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylési feltételei nem változtak, a kérelmeket továbbra is a szülő lakcíme szerinti polgármesteri hivatalnál kell benyújtani, és a jegyző dönt róluk.

Az Emmi arról is tájékoztatást adott, hogy a jövőben, a Magyary-program részeként, egyszerűsödnek a családtámogatási ellátások – az anyasági támogatás, a családi pótlék, a gyermekgondozási segély és a gyermeknevelési támogatás – eljárási szabályai.

Január 1-jétől a családtámogatások iránti kérelmeket nemcsak a Magyar Államkincstárnál és a kormányablakoknál, hanem a munkáltatónál működő társadalombiztosítási kifizetőhelyen is be lehet nyújtani, így a gyermek születésekor igényelt ellátások intézése kényelmesebb lesz.

A kérelmek benyújtásához 2013. április 1-jétől már nem lesz szükség a születési anyakönyvi kivonat, a taj-kártya bemutatására vagy a lakcím igazolására, mivel a döntéshez szükséges adatokat a kincstár számára az azokat kezelő állami szervek elektronikus úton átadják.

Közölték azt is, hogy az érintett szülők egyszerűbben tudnak majd hozzájutni az egyes településeken elérhető, a helyi közlekedésben kedvezményt biztosító kisgyermekes bérlethez is. Január 1-jétől ugyanis a gyermekgondozási segély és a gyermeknevelési támogatás iránti kérelem benyújtásakor a szülő az ellátások igénylésére szolgáló formanyomtatványon kérheti a helyi utazási kedvezmény igénybevételéhez az ellátások folyósításáról szóló hatósági bizonyítványt – írták.

Szerző: Forrás: Emmi

Kapcsolódó cikkek