Milyen támogatásokat és családi pótlékot kapunk 2015-ben? 

A családi pótlék és a különféle támogatások jelentős bevételi forrásai lehetnek egy-egy család költségvetésének. Idén, 2015-ben némi változást tapasztalhatunk a támogatások tekintetében.

Ha egy család igénybe veheti a különféle támogatásokat és a családi pótlékot minden gyermek után, az lehetővé teszi, hogy a költségvetést kissé tágabbra szabják.

2015-ben a családi pótlékot, ahogyan eddig is, a Magyar Államkincstárnál lehet igényelni.

Családi pótlékért azok folyamodhatnak, akik nehéz anyagi körülmények között élnek, ennek azonban vannak feltételei. A családi pótlékot jelenleg a nevelési ellátás vagy az iskoláztatási támogatás együtt képezi, ugyanis annak utalása hosszú távon a gyermek taníttatását is támogatja.

A nevelési ellátást vagy az iskoláztatási támogatást aszerint lehet igénybe venni, hogy a gyermek a tanköteles kort elérte-e (6-16 éves).

Az átalakított családi pótlék értelmében, ha a gyermek már iskolába jár (tehát tanköteles), a szülők iskoláztatási támogatást kapnak, viszont ehhez fontos, hogy ne hiányozzon az iskolából 50 óránál többet igazolatlanul. A feltétel hozzájárul ahhoz, hogy csökkenjen az iskolakerülő diákok száma.

Hasonló szabály vonatkozik az óvodásokra is 2015. január elsejétől: van rá lehetőség, hogy a gyámhatóság a családi pótlék utalását felfüggessze, ha az óvodás gyermek 20 napot hiányzik igazolatlanul. 

A beteg gyermeket nevelő családokra vonatkozóan már 2013. április elsejétől érvényes, hogy magasabb a pótlék összege. Igazolást, mely a magasabb családi pótlékra jogosít, szakorvos állíthat ki.

Felsőoktatási intézményben tanuló gyermek után nem jár családi pótlék, ugyanakkor, ha vannak fiatalabb testvérei, akik után nevelési vagy iskoláztatási támogatás jár, akkor a több gyermek után járó, megemelt összeget kapja a család.

A családi pótlékot bármely, gyermeket nevelő szülő kérheti, a nevelési- és iskoláztatási támogatás igénybe vételéhez ki kell tölteni a Magyar Államkincstár által kiadott formanyomtatványt. A pótlékot általában minden hónap első napján utalják.

A családi pótlék igénybevételére jogosultak 2015-ben kérhetnek családi adókedvezményt is. Ez szélesebb rétegekre kiterjesztett, ezért a kisebb keresetű családoknak kedvez. Ők ugyanis a családi pótlék mellett a járulékokból is levonhatják a gyerekek utáni adókedvezményt, amely 2014. január elseje óta él.

Szélesedik azoknak a köre, akik 2015. január elsejétől a családi adókedvezményt igényelhetik. Vagyis a személyi jövedelemadó mellett levonhatják a járulékokból is a családi járulékkedvezményt. A házastársak összesített személyi jövedelemadója mellett a 7 százalékos egészségbiztosítási, valamint a 10 százalékos nyugdíjjárulékból is le lehet vonni a családi adókedvezményt. Az igénybe vehető maximum 33 százalék (16 százalék a személyi jövedelemadóból, 7 százalék az egészségbiztosítási- és 10 százalék a nyugdíjbiztosítási járulékból).

Az adókedvezmény igénybevételéhez adóelőleg-nyilatkozatot kell kitölteni, majd benyújtani azt a munkáltatóhoz.

Szerző: Kadesz

Kapcsolódó cikkek

Akciós ajánlataink