Cukorbetegség gyermekkorban

A cukorbetegség hallatán elsőre legtöbbször egy idős emberre asszociálnak, aki édeskével issza a teáját – a diabéteszről azonban gyermekbetegségként is fontos, hogy tudjunk. A diabétesz világnapja alkalmából

A cukorbetegség (diabétesz mellitusz) vagy régies magyar nevén édes húgyár elnevezés egy olyan kórfolyamatra utal, amikor a szervezet anyagcsere folyamatai közül egy nagyon fontos nem működik megfelelően, ezért a vérben a cukor szintje megnő, aminek sokféle káros következménye lehet.

Gyermekkorban alapvetően kétféle cukorbetegség-fajtát kell elkülöníteni.

Az első jóval gyakoribb: ez az I. típusú vagy inzulinfüggő diabétesz. A vércukorszint megfelelő szabályozásában kulcsszerepet játszó hormon, az inzulin „elfogy”, mert a termelősejtjei elpusztulnak a hasnyálmirigyben. A betegség autoimmun eredetű, a sejteket a szervezet saját, megzavart védekező rendszere támadja meg.

Mivel az inzulin feladata az, hogy a vérben levő cukrot bejuttassa a testünk sejtjeibe, hiányában ezek a sejtek „éhesek” maradnak, pedig a táplálékkal felvett és a bélrendszerből felszívódó tápanyag rendelkezésükre állna. A rövid és hosszú távú problémák egyrészt a vér magas cukorszintjéből adódnak, másrészt az éhező sejtek „jóllakási” próbálkozásai váltják ki azokat. A betegség jellegzetes első tünetei ennek megfelelően legtöbbször a nagy éhség mellett is észlelhető fogyás, a rengeteg (édes) vizelet ürítése – és ennek ellentartásaként a rengeteg ivás. A sejtek éhsége és a nem ideális anyagcsere-utak használata miatt kialakuló savas kémhatás a szervezetben súlyos eltéréseket okozhat: emiatt a viszonylag tünetszegény indulás után előfordulhat, hogy a betegek életveszélyes állapotban kerülnek először orvoshoz. A kezelés ilyenkor a hiányzó inzulin pótlásából és a megfelelően szabályozott étkezések szigorú betartásából áll – a jelen ismereteink szerint egy életen át.

A másik fajta cukorbetegség, a II. típusú vagy nem-inzulinfüggő diabétesz korábban elsősorban időseknél jelent meg, de az elmúlt évtizedekben egyre riasztóbb gyakorisággal figyelhető meg gyermekkorban is. Ebben a betegségben a hasnyálmirigy ugyan képes inzulin termelésére, de a szervezet sejtjei nem elég érzékenyek rá, így ahhoz, hogy a vércukor szintjét a normális határok között lehessen tartani, sokkal több inzulinra van szükség. Az inzulinrezisztencia egyik fontos oka a nem megfelelő táplálkozás és az elhízás lehet. A betegség kialakulását megelőzheti egy olyan időszak, amikor a hasnyálmirigy még képes lépést tartani a sejtek fokozódó ellenállásával – így például étkezés után az ideálisnál jobban megemelkedik a vércukor szintje vagy lassabban csökken a normál értékre, de még nem éri el a valódi cukorbetegség szintjét. A kevésbé látványos tünetek miatt ennek a cukorbetegség-fajtának az otthoni felismerése kevésbé gyakori, de olyan gyermeknél, akinek a családjában van II. típusú cukorbeteg és testtömege jóval meghaladja az életkorához és testmagasságához viszonyítva ideálisnak tartott tartományt, érdemes laborvizsgálattal kizárni a betegség fennállását. Illetve olyankor sem szabad kézlegyintéssel kizárni a betegség lehetőségét, ha bármi más okból végzett vérvételkor a normál tartománynál magasabb vércukorszintet mérnek egy gyermeknél. A betegségnél a legfontosabb kezelési feladat az inzulinérzékenység növelése: lehetőleg a testtömeg csökkentésével, a testmozgás fokozásával. A másik terápiás lépés a hasnyálmirigy támogatása azzal, hogy a napi cukorbevitel nem túlzó mértékű és a nap folyamán viszonylag egyenletesen elosztva érkezik. Gyermekkorban ritkán lehet szükség inzulinérzékenyítő gyógyszer szedésére, inzulin adására pedig javarészt később, a hasnyálmirigy tartalékainak kimerülése után jön szóba.  Bár a rövidtávú tünetek nem olyan látványosak, a betegség hosszú távú hatásai hasonlóan súlyos károsodásokat okoznak, így a kezelést mindenképp komolyan kell venni, a rendszeres szakorvosi kontrollokat nem szabad elhagyni.

Gyermekkorban kétféle cukorbetegséggel is találkozhatunk, ezek rövidtávú szövődményei részben különböznek, megfelelő kezelés nélkül hosszútávon mindkettő igen súlyos következményekkel jár.
Szerző: dr. Gács Zsófia

Kapcsolódó cikkek