Dadogás – és otthon hogy segítsünk?

A történelemből sok híres dadogót ismerünk, hiszen ez egy évezredek óta létező probléma, ami azonban nem kell, hogy bárkit megakadályozzon abban, hogy akár híres szónok, akár próféta vagy épp király legyen. Legfontosabb a türelem és az elfogadás.

Demosztenész, Mózes vagy épp VI. György példája nem csak azért fontos, hogy minden dadogó és minden körülöttük élő lássa, hogy a beszédprobléma nem lehet akadálya az évezredes hírnévnek – azért is érdekes az ő történetüket figyelni, mert az is kiderül, hogy a dadogás kezelése sem feltétlenül változott sokat az évezredek során.

Bár a Demosztenész (és Higgins professzor) által használt módszer, a kis kavicsok szájban tartása nem feltétlenül ajánlható, a dadogó beszélő magabiztosságának növelése azzal, hogy túlkiabálja a háborgó tenger zúgását, mindenképp jó ötlet. Ugyanis a dadogás kezelésében az egyik legfontosabb szempont, hogy nem azzal segítünk, ha „segítünk”. Az elakadó gyerek helyett befejezett szavak, kitalált mondatvégek inkább rontják a kicsik beszélő bátorságát. A zárt kérdések segíthetnek ugyan, ha elég bólogatással vagy fejrázással válaszolni, de még jobb, ha már a kérdés megfogalmazásakor is azt sugalljuk, hogy a gyerektől is saját, végiggondolt választ várunk – türelmesen. A legfontosabb eszköz ilyenkor ugyanis a türelem: mi magunk is beszéljünk lassabban, ráérősebben, hogy a gyerek is megszokja, hogy „nem hajtja a tatár”, minden szó megformálására van idő. A kapkodó, egymás szavába vágó beszélgetés mellett egy dadogó kisgyerek „lebénul”, hiszen olyan tempóban, ritmusban biztosan nem fogja tudni előadni a mondanivalóját.

A lassabb beszéd mellett arra is figyeljünk, hogy milyen helyzetekben rosszabb, mikor könnyebb a beszéd a gyereknek. Például jó eséllyel nehezebben válaszol egy idegen kedveskedő érdeklődésére, hogy hány éves, vagy akad el a közértből kilépve elköszönésnél, míg a jól ismert felnőttekkel való ráérős beszélgetés közben könnyebben mesél el dolgokat. Mivel a sikertelenséget, a „belesülést” kudarcnak élhetik meg a kicsik és ez tovább ronthatja megszólalási bátorságukat, segítsünk neki elkerülni ezeket a helyzeteket: türelmetlen, gyereket nem ismerő beszélgetőtárs esetén támogassuk a kicsit, ne érezzük kínosnak mi magunk sem, ha nem elmondja, hanem például megmutatja, hány éves és a „csókolom” helyett pápát int.

A dadogást aktuálisan rontó szituációkon kívül lehetnek olyan mélyebb okok, amelyek a beszédzavar megjelenéséért vagy felerősödéséért felelősek lehetnek. A családi konfliktusok, egy költözés, testvérféltékenység vagy épp az óvodakezdés mind olyan stresszt jelenthetnek a kicsinek, amely növeli a „magabizonytalanságát”. Érdemes ezeket átgondolni és lehetőség szerint segíteni rajtuk. Ha a helyzetet magát megváltoztatni nem is lehet, de beszélgetéssel, meséléssel ezek a problémák is enyhíthetők. Sőt, magáról a dadogásról is beszélni kell a gyerekekkel. Nem azzal segítünk, ha úgy teszünk, mintha nem vennénk észre, hiszen akkor a gyerek „magára marad” a problémájával. Inkább segítsünk neki megfogalmazni a tapasztalatait, megoldást találni a nehéz helyzetekre: de ezekben a beszélgetésekben is a fő feladatunk az legyen, hogy türelmes figyelmünkkel bíztassuk a gyereket a szavak formálására, élményeinek megosztására.

Kedves Olvasóink! A Dadogás Világnapjához kapcsolódó cikksorozatunkban vasárnap a dadogás testi és lelki okairól olvashatnak.

Soha ne a dadogást, mindig a dadogót "kezeljük". Várjuk meg türelmesen, míg a gyerek a mondanivalója végére ér, ne javítsuk, ne próbáljuk "a szájából kivenni a szót", az  értő figyelem csodákat tesz.
Szerző: dr. Gács Zsófia

Kapcsolódó cikkek

Akciós ajánlataink