Hétről-hétre

37. hét

Élet a pocakban
A 37 héttől a mérete kb. egy görögdinnye méretének felel meg. A betöltött 37. terhességi héttől kezdve bármikor sor kerülhet a szülésre, és orvosi értelemben a baba ilyenkor már nem számít koraszülöttnek. A magzat tüdeje felkészült a légzésre és a szorgos gyakorlás közben általában sok magzatvizet nyel (ennek következtében előfordulhat, hogy rendszeresen csuklik). Szorítása erős, ízérzéke fejlett, és alvási szokásait is kialakította – sajátos módon váltakoztatja az ébrenléti és pihenési időszakokat. A körmök túlnőnek az ujjbegyen. A kislányok nemi szervénél a nagyajkak eltakarják a kisajkakat. A petefészkek csak születés után foglalják el végérvényes helyüket. A 37 hetes magzatnak már erős szorítása van. Ízérzékelése fejlett, és a méhben érzett különböző ízek befolyásolják, hogy az újszülött milyen ízeket fog kedvelni születés után. A magzatmáz (vernix caseosa), amely eddig vastagon vonta be a kicsi testét, fokozatosan leválik és darabokban lebeg a magzatvízben.
A 37. hétre a magzat hossza kb. 46,5 cm, súlya mintegy 3000 g, bár a terhesség utolsó heteiben a baba még akár 250-300 g többletsúlyt is magára szedhet.

hetrol-hetre-37-1

A kismama
Az ödémák egyre hangsúlyosabbá válnak a lábakban, ezért fokozottan figyeljen a terhelésre. Naponta tapasztal enyhe összehúzódásokat, ezek lehetnek akár intenzívebbek is, de általában ritkán jelentkeznek és szabálytalan időközönként. Türelmesnek kell lennie, hiszen még akár majdnem 3 hét van hátra a szülésig, ha a kisbaba másképp nem dönt. A magzat már le van ereszkedve a medencébe, de a nagy pillanat még várat magára. Sok kismama tapasztalja, hogy az utolsó hetekben szinte újjászületnek és hatalmas energiával töltődnek fel. Ezáltal a szervezet felkészül a baba gondozásával járó megterhelő időszakra, hiszen sok erőre lesz szüksége az első időszakban.

Heti teendők:
A negyedik ultrahang vizsgálatot a 36- 38. héten végzik. Ellenőrzik a magzat fekvését, fejlettségét, megbecsülik a mérések alapján a várható születési testsúlyát. Nézik a koponyát, arcprofilt, ajkakat, testkontúrt, gerincet, végtagokat, beleket, nemi szervet, és a magzatvíz mennyiségét. Ellenőrzik a lepény érettségét, elhelyezkedését, a köldökzsinór helyzetét. Ekkor mérik a korábbi császármetszés(ek) hegvonalát is. A vizsgálat célja a szülés várható körülményeinek felmérése. A betöltött 36. héttől kezdve hetente mérik a magzat szívműködését és a méhösszehúzódások erősségét, ritmusát. A kettő egyidejű megfigyelésére szolgál az ún. CTG (karditokográfia) vizsgálat, melynek során a kismama hasán két érzékelőfejet helyeznek el: a méhtevékenység észlelése a mechanikus nyomásérzékelő fejjel történik, a szívműködést az ultrahangos fej továbbítja a CTG készülékbe. A magzatmozgásokat a kismama jelzi. Az adatokat a gép regisztrálja, és az idő függvényében két görbén ábrázolja.