Hétről-hétre

12. hét

Élet a pocakban
A terhesség 12. hetében a magzat energikusabban kezdi mozgatni a kezét és a fejét. Sajnos még ezen a héten sem lehet érzékelni a babát, annak ellenére, hogy ezek a mozgások már sokkal nagyobb intenzitással történnek, mint az előző héten. Puha körmök formálódnak a kéz- és lábujjakon, és az állcsontokban megjelenik 20 tejfog kezdeménye és a hajhagymák is lassan megjelennek. A nemi szervek kifejlődtek, jóllehet az ultrahangképen még nem láthatók. Az agy továbbra is gyorsan fejlődik, és az idegsejtek pedig rohamosan szaporodnak. Ez a folyamat azonban rendkívül hosszadalmas, hiszen az idegrendszer csak majd a 18. életév körül éri el teljes fejlettségét. A belső fül folytatja a fejlődését, és a külső hallójárat is megkülönböztethető már. Az életfontosságú szervek – mint a tüdő és a vese – harmonikus arányban növekednek. A máj ebben a periódusban még nagyobb a többi belső szervhez képest (a testsúly kb. 10 %-a) és fontos szerep jut számára a vörösvérsejtek termelésében. A 12. terhességi héten a vesék működni kezdenek, kiválasztva a vizeletet, ami hozzájárul a magzatvíz összetételéhez is. Az első trimeszter (harmadik hónap) végére a magzat a fejlődés jelentős mérföldkövét éri el. Valamennyi szerv és szervrendszer kialakult. Ez azt jelenti, hogy sokkal kisebb a veszélye annak, hogy küső behatások, veleszületett rendellenességre vezessenek.

hetrol-hetre-12-1

A kismama
A vérben található hormonok, továbbítják a baba számára az anya boldog vagy szorongásos állapotát. Ez legyen figyelmeztetés azoknak a kismamáknak, akik sokat idegeskednek és engedik magukat depressziós hangulatba hozni. Legyen boldog, nevessen sokat, és tegyen arról, hogy gyermeke is sokat mosolyogjon! Csak így fog nagyra nőni és egészségesen fejlődni. A második trimeszter vége felé a nők többségénél múlik a fáradtságérzet és az émelygés, viszont van, akinél ez 1-2 héttel későbbre tolódik. Tünetei csökkenésével az étvágya is jelentősen megnőhet. Az étrendjére figyeljen, csak egészséges és tápláló ételeket egyen. Nem javasolt a gyorséttermek kínálata. A hasa láthatóan nőni kezdhet, különösen, ha ez nem az első terhessége.

Heti teendők:
A terhesség 12. hetében esedékes az első kötelező vizsgálat, amelynek célja a magzat megfelelő növekedésének ellenőrzése, és a különböző fejlődési problémák (például genetikai- és szívrendellenességek) kimutatása. Az ultrahangfelvételen már jól látszódik a magzat minden testrésze, és mérések segítségével a pontos korát is meg tudják állapítani. Ha eddig nem került rá sor, akkor a betöltött 12. hét után már be kell jelentenie a terhességet a munkahelyén is.