Kövér gyerek- nagy gond?! – Az őszi szezon buktatói

A gyerekkori elhízás egyre gyakoribb jelenség – és ennek hosszú távon nagyon súlyos következményeivel kell számolni. A sorozat aktuális részében a félévkezdéshez köthető és a kövérséget befolyásoló problémákat vesszük végig.

Mostanra beindult az óvoda, az iskola, ismerjük a gyerekek órarendjét és nagyjából eldőltek a különórák is. A nyár szabadabb időbeosztása után többé-kevésbé elkerülhetetlen a kapkodás, kevesebb idő jut a kötetlen programozásra. Ezekbe a változásokba illeszkedik, hogy a nyári lófrálások, lubickolás, biciklizés helyett – részben persze a rosszabb idő miatt is – előtérbe kerül a jármű-közlekedés, gyakran viszik a szülők kényelmi, pláne időtakarékossági okokból autóval óvodába, iskolába a gyerekeket. Ezzel máris elvész a gyerekek és a szülők életéből is egy nagyon fontos, rendszeres mozgási forrás.

Az óvodások viszonylag kötetlenebb napirendje még elég sok rohangálást, mászást-kúszást, játszótéri kalandozást tesz lehetővé, de azért már ez a korosztály is szembesül a törökülésbe ültetett foglalkozásokkal (hittan, logopédia, játékos angol) – illetve a gondos szülők nem szokták hagyni, hogy a csemeték „lemaradjanak”, és hetente legalább egy-egy nyelvórát, zenei előkészítőt szerveznek nekik.

Az iskolai tanrend a heti öt tornaóra ellenére alapvetően az egyhelyben való üldögélést támogatja, és ezen a szokáson nem sokat javít az a rengeteg különóra sem, amelyek közül nagyon kevés a sport, a tánc, általában a nyelvórák, külön matek és társaik dominálnak. Estére meg mindenki kifárad, jöhet a jól megérdemelt pihenés a tévé vagy a számítógép előtt –vagy még egy kis tanulás.

A rosszabb idő és a feltorlódó házi feladatok beköszöntével a hétvégi programok is egyre inkább a szobába szorulnak, a szülők is nehezen veszik rá magukat egy kirándulásra, közös biciklizésre, és erre a „lustálkodós programra” maguk mellé szólítják a gyerekeket is.

A mozgáshiány mellett a táplálkozás sem feltétlenül ideális ebben az időszakban. A gyümölcsök-zöldségek kifutása mellett a ráérősebb és gondosabb menütervezésre sincs elég szabad perc. A reggelire sokszor csak kapkodásnyi idő jut, az uzsonnás dobozba a standard vajas zsemle kerül. A közétkeztetés nagyon kevés csábító és ugyanakkor egészséges ételt nyújt: a tízóraira/uzsonnára kínált kenyérnemű rendszerint jóval vonzóbb a főétkezés főzelékeinél.  Az iskolások pedig már hozzájutnak az iskolai büfék korántsem egészséges kínálatához, péksüteményekhez, csokihoz, sós rágcsákhoz, édes üdítőkhöz. Aki hazafelé menet nem csillapítja a nap során felgyülemlett éhségét egy pékségben vagy egy gyorsétteremben, az otthon már valóban farkaséhesen ül le az asztalhoz: ilyenkor nem könnyű zöldségfélével, salátával, könnyű húsokkal „teletömni” a családot, a szervezési-beszerzési szempontok is az előre elkészíthető, tartalmas ételeknek kedveznek.

Mindezek a változások nagyon megkönnyítik a plusz kilók beköltözését a család minden tagjának ruháiba – persze az őszi ruhák többet takarnak, de a súlyfelesleg okozta problémák előbb-utóbb így is kiderülnek. Hogy melyek lehetnek ezek, arról következő cikkünkben olvashatnak.

Az őszi óvoda- és iskolakezdés hozta változások a rendszeres testmozgás hiányát és az egészségtelenebb táplálékok előtérbe kerülését hozhatja – érdemes odafigyelni ezekre, hogy elkerülhető legyen a súlyfelesleg kialakulása gyereknek, felnőttnek egyaránt.

Baba-mama receptötletek »

Szerző: dr. Gács Zsófia

Kapcsolódó cikkek