A hozzátáplálás első lépései

Ahogy cseperedik a baba, elérkezik az idő, amikor az anyatej vagy tápszer mellett először kóstolhat rendes ennivalót.

Az első hónapokban anyatejen növekedő babáknak féléves koruk körül jön el az a pillanat, amikor már nem elegendő szervezetük számára az anyatejből származó tápanyag, és újabb ennivalókkal kell kiegészíteni táplálásukat. (Ez a tápszert fogyasztó kicsik esetén általában egy kicsit előbb következik be.) A hozzátáplálás így egyfelől új összetételű ételekkel, új tápanyagokkal való ismerkedést jelent. Ez az ismerkedés azonban nem csupán arra vonatkozik, hogy az ételek emésztésében, feldolgozásában részt vevő szerveknek kell új kihívással szembenéznie, nem csak a bélrendszer, a máj, a vese kap új feladatokat. Az új ételeknek más a fehérje-, zsír vagy épp cukor- és sótartalma, mint az addiginak, újféle építőkövekből is épülhet fel, mint az anyatej. Az újféle tápláléknak ugyanis nem csak a kémiai szerkezete új: íze és állaga sem hasonlít a korábban próbálthoz. A megszokott édeskés tejíz helyett váratlanul savanykás alma, sós túró, netán ízetlen kenyérféle kerül az ízlelőbimbókra. A babának a hozzátáplálás megkezdése közben meg kell tanulnia, hogy ezek az idegen ízek is a tápláláshoz köthetőek – szemben a sokat rágott gumijátékok vagy pelenkacsücskök ízével. Ez a tanulás pedig a tapasztalatok szerint, nagyon hosszú folyamat, akár nyolc-tíz alkalommal is érdemes egy-egy új ízt felkínálni a babáknak (vagy a nagyobbaknak), mire azok biztosan el tudják dönteni, hogy ízlik-e nekik.

Ráadásul a csecsemők esetén azt sem könnyű mindig eldönteni, hogy ízlik-e valami. A citrom savanyú ízére ugyan egyként ráncolódik össze minden arc, de az étel kiköpése, ami felnőtteknél viszonylag egyértelmű jele lehet a „nem szeretemnek” (kivéve persze, ha forró, jéghideg, más ízre számított, meglátott közben egy pókot, stb.), a babáknál ez nem mindig ilyen egyszerű.

Az addig az emlőbimbóból vagy a cumisüvegből egy egészen ösztönös, már magzatként ismert és gyakorolt mozdulatsorral, a szopással kinyerhető menüt ugyanis olyan ételek váltják fel, amelyekhez az addig bevált mozgással nem lehet hozzáférni. Az a nyelvmozdulat, amivel az emlőbimbót vagy a cumit jól meg lehet ragadni és a finom kortyokat ki lehet belőle préselni, kifejezetten kontraproduktív, ugyanis a baba szájába belekanalazott falatot visszalöki a külvilágba. Az aggódva vagy meghatottan az első falat gyümölcspürét kanalazó szülő ezt úgy éli meg, hogy a kicsinek nem ízlik a felkínált étel. Ez persze részben lehet igaz, hiszen az új ízt is meg kell ismernie – de nagyobbrészt az az oka, hogy nem tudja még, merre kell kanyarítani a nyelvét ahhoz, hogy a falatot a lenyelés irányába továbbítsa.

Így a hozzátáplálás első időszaka kifejezetten szülői és gyermeki türelmet próbáló lehet: a hosszas pürésítéssel előállított egy-két kanálnyi papi újabb és újabb próbálkozások eredményeként is a partedlin landol, a kicsi pedig egyre éhesebben kéri a jól bevált menüt. A kitartás persze megéri mindkét fél részéről, hiszen amellett, hogy a szervezet hozzájut a növekedéséhez létfontosságú tápanyagokhoz, az ízlelőbimbók is új, ízletes kalandokhoz jutnak, a különböző állagú ételek „bekebelezése” pedig a nyelv mellett a rágóizmoknak, a fogaknak is vonzó feladatot jelent – nem is sokára.

A hozzátáplálás nem csak az új táplálékok bevezetését jelenti a baba étrendjébe – rengeteg más változást is elindít.

Baba-mama receptötletek »

Szerző: dr. Gács Zsófia

Kapcsolódó cikkek