Kirándulásra fel, vár az erdő – mire figyeljünk?

A színes ősz mellett a perzselő nyár előtti, friss, üde zöld időszakban mutatja egyik legszebb arcát az erdő. Mire érdemes figyelni, ha csecsemővel, kisgyermekkel kerekedünk fel kisebb-nagyobb kirándulásra?  

3-4 hónapos korig (terep)babakocsival kirándulni a legkényelmesebb, hiszen ilyenkor még sokat alszik baba, de az útvonalat érdemes előre átnézni, hogy minden megközelíthető-e a kocsival. 4-12 hónapos kor között a babakocsi mellett a hordozó, illetve a kendő is kényelmes megoldás, amivel ráadásul több helyre is eljuthatunk, mint a kocsival. 3 hónapos kor alatt, illetve amíg a baba nem tartja a fejét viszonylag jól, hosszabb távon ez még nem ajánlott. Ám ha a pici semmiképpen nem szokja meg a kendőt, a hordozót, illetve nehezebb babáról van szó, a babakocsi továbbra is jó megoldás.

Egyéves kor felett már elég jól ül a baba ahhoz, hogy speciális, túrákra szánt háti hordozóba tegyük, amiből ő is aktívan tudja szemlélni a tájat. 1-3 éves kor között persze már gyalog is belevágnak a kicsik a túrákba (ki hamarabb, ki később), de gyorsan elfáradnak, ilyenkor tehet jó szolgálatot a – jellemzően - sok praktikus tárolózsebbel is ellátott háti hordozó. 3 éves kor felett már a rövidebb  túrákat végig saját lábon teszik meg a kicsik.

A megfelelő mennyiségű víz, könnyen tárolható, energiadús (de nem cukordús!) ételek elcsomagolása mellett nagyon fontos figyelni a kicsik esetében a réteges öltözködésre (átázásra gondolva váltóruhára), hiszen a hordozóban, kocsiban szunyókálva máris egy réteggel több kellhet, mint rohangálás közben. A napvédő krém, kis kalap mellett a kullancsriasztó, illetve a speciális kullancscsipesz is fontos felszerelése egy gondtalan túrának.

A rohangálásnak, előre-hátra futkározásnak köszönhetően a gyerekek akár a felnőttek által megtett táv duplájával is büszkélkedhetnek egy erdei kirándulás során. Ezért a megfelelő folyadékpótlás mellett a vitamin- és ásványi anyagok pótlására is érdemes figyelni. A speciálisan az egy év feletti korosztály számára kifejlesztett, fontos vitaminokat és tápanyagokat tartalmazó junior gyerekitalokból napi 2 x 250 ml fogyasztása már fedezheti a picik egész napos D-vitaminszükségletét. Friss tisztított vízzel vagy babavízzel bárhol könnyen, kényelmesen elkészíthető.

A hidratálás fontosságáról továbbiakat itt olvashatsz >>

Kíváncsi vagy, megfelelő mennyiségű D-vitaminhoz jut-e gyermeked? Próbáld ki az Első 1000 nap program kalkulátorát >>

Kapcsolódó cikkek