Terhesség és házi kedvenc

Ahogy a házi kedvencek tudnak betegek lenni, úgy fertőző betegek is tudnak lenni.

Akár tünetek nélkül olyan kórokozókat juttathatnak a kismamák szervezetébe, amelyek akár őt, akár a fejlődő magzatot károsíthatják.
A háziállatok saját betegségei általában nem veszélyesek az emberekre, azonban hordozhatnak olyan kórokozókat, amelyek gazdáikat vagy az azokat meglátogató barátokat megbetegíthetik. Ezek általában nem komoly betegségek, azonban a várandós nők fokozott veszélynek vannak kitéve: ők maguk is súlyosabb tüneteket mutathatnak és a fejlődő magzatok is megfertőződhetnek, ami adott esetben fejlődési rendellenességek megjelenésével is járhat.

A legrémisztőbb, háziállattól is megkapható betegség a veszettség – ez nyilván nem csak terhesség idején jelent veszélyt – de várandósság alatt is gondoljunk arra, hogy a saját kutyánk megkapta-e az aktuális oltást illetve hogy az idegen állat akár veszett is lehet.

A legismertebb „terhességi fertőzés” a toxoplasma, amelyet fertőzött macska székletétől vagy azzal fertőzött földtől, növényektől illetve fertőzött nyers hústól lehet elkapni. Ez felnőtt embereken csak enyhe, influenza-szerű tüneteket okoz, de a fejlődő magzatban súlyos szem, fül, bőr és idegrendszeri rendellenességeket is kiválthat illetve a terhesség korai szakaszában történő fertőződés esetén vetélést is eredményezhet. A „józan” higiénés rendszabályok betartásával a fertőződés elkerülhető: így nem szabad nyers húst, mosatlan salátát enni, a macskaalmot kesztyűben kell cserélni (és lehetőleg nem a várandósnak), a macskát nem saját tányérunkból kell etetni, „cicázás után” kezet kell mosni, stb.

A macskától összeszedhető másik fertőzés a macskakarmolás betegség vagy bartonellosis: ez megint egy olyan fertőzés, ami alaphelyzetben nem okoz súlyos tüneteket, azonban a terhesség okozta immungyengeség miatt ebben a helyzetben komoly betegség alakulhat ki belőle. Mindenképp el kell kerülni a macskakarmolások, és –harapások begyűjtését, akár saját, akár idegen cicával való játék vagy vita közben.

Saját cicánk, ugyan konzervkosztot kap tőlünk, titkos útjai során hozzájuthat nyers húshoz is, ez pedig Salmonella-fertőzés lehetőségét hordozza. A szőrös kedvencnek akár nincs is tünete, de székletében jelen lehet a baktérium, amely bármely élethelyzetben komoly, de terhesség alatt különösen veszélyes betegséget okozhat. A megelőzést ebben az esetben is a macskaalom körültekintő kezelése jelenti.
Salmonellát nem csak macskától lehet kapni, a kígyók, gyíkok, teknősök és társaik székletében is jelen lehet a kórokozó. Tehát a terráriumok lakóival is legyünk óvatosak mindenképp.

A kisebb rágcsálók gazdái és barátaik jó, ha tisztában vannak vele, hogy a görény akármilyen zabálnivaló, lehet veszett, a cuki tengerimalac pedig hordozhatja a lymphocytás choriomeningitisnek nevezett betegség kórokozóját, amely magzati fejlődési rendellenességeket vagy vetélést is okozhat.

És hogy a madarak se maradjanak szó nélkül: a legtöbbször papagájok által terjesztett papagájkór (psittacosis) is a szokottnál súlyosabb kórképet okozhat várandósokban.
Ezek a betegségek meggondolással és a higiénés szabályok megtartásával kivédhetőek: a terhesek fokozottan józanul kell viselkedniük, akár saját, akár idegen vagy baráti háziállatról van szó…

A várandós nőknek nem kell rémülten elzárkóznia mindenféle állat elől, de fontos tudni, hogy milyen állatok milyen kórokozókat hordozhatnak és miféle módokon kerülhető el az ezekkel való megfertőződés.
Szerző: Dr. Gács Zsófia

Kapcsolódó cikkek