Mit tud már a baba a pocakban?

A várandóság egyik legcsodálatosabb pillanata, amikor a kismama megérzi gyermeke méhen belüli mozgását. Ujjszopás, fordulás, alvás, rugdosás mit érez közben a kismama?

Az első spontán magzati mozgások 7-9 hetes korban kezdődnek, de mivel a magzatnak bőven van helye mozogni a méhben, ezek még nem észlelhetőek, ritkák és rendszertelenek. A mozgások jellege – már az érezhető fázisban, tehát a 18-22. hét környékén – leginkább egy pillangó szárnyainak repdesésére vagy buborékok érzetére hasonlít, melyet először gyomorműködésnek vagy éhségnek tudhatunk be, de lassan ráébredünk, ezek bizony a mi kisbabánk első érezhető mozgásai. Amennyiben nem érezzük a magzat mozgását a jelzett időben, annak több oka is lehet, testesebb anyukáknál később érezhetőek a mozgások, de befolyásolhatja a magzat elhelyezkedése vagy a placenta helyzete is. A várandóság előrehaladtával, ahogy a baba növekszik és egyre kevesebb helye marad, úgy a mozgások is egyre erősebbek és rendszeresebbek leszek. A mozgások nyugalmi helyzetben jobban érezhetőek. Minden magzatnak más mozgási stílusa van, ezért nem is lehet általánosítani, de amíg a mozgások változatlanok maradnak, addig minden rendben van.

A harmadik héten elkezd dobogni a magzat szíve és mint egy kis csikóhal úszkál a magzatvízben. A 8.-10. héten, bár még nagyon picike, de be tudja hajlítani a könyökét és ökölbe tudja szorítani a kezét.
A magzat mozdulatai – rúgkapálás, fordulás vagy akár csuklás – már annyira erősek, hogy a kismama is érzi azokat, sőt képes felismerni a könyököt vagy a fejet, amikor a baba hozzáütődik az anya belső hasfalához.

Ahogy az egeszsegcentrum-online oldalán olvasható, a magzat nemcsak véletlenszerűen mozog, hanem a külvilág ingereire is reagál. Ismert példa erre az, hogy erős sípszóra a baba mozgással, a szívműködés gyorsulásával válaszol. Ezt a megfigyelést sok helyen még mindig használják a magzat méhen belüli állapotának megítélésére. Bár a fül szerkezete csak a 24. hétre alakul ki teljesen, ennél korábbról is van bizonyíték a hangok érzékelésére. Ismert az is, hogy a magzat képes különbséget tenni az anya, családtagok és idegenek hangja között. Más érzékszervek méhen belüli működésére is számos bizonyíték van.
A fájdalomérzéssel kapcsolatban azt mondhatjuk, hogy az ezzel kapcsolatos agyi képződmények a 29-30. hétre alakulnak ki, tehát ezelőtt a fájdalom érzése az általunk ismert értelemben nem valószínű.

A hatodik hónapban, kedvenc alvópozíciójában már rendszeresen alszik a magzat, aki ébredés után nagyokat nyújtózkodik, valamint már az ujjszopás is megfigyelhető lehet.

A nyolcadik hónaptól megjelenik az alvás REM-fázisa – azaz a gyors szemmozgásokkal járó állapot, melyben álmodni szoktunk.

A magzati fejlődésről bővebben Hétről-hétre oldalunkon olvashat.

Amennyiben úgy érzi, hogy csökken a magzat mozgásainak száma, mindenképpen keresse fel nőgyógyászát, aki ultrahangos vizsgálattal ellenőrzi a gyermek elhelyezkedését.
Szerző: G.O. Felhasznát forrás: Alexander Tsiaras - Barry Werth: A Csodálatos utazás: a fogantatástól a szül

Kapcsolódó cikkek