Meglepetések gyermekáldáskor

Vannak kiszámíthatatlan, megjósolhatatlan dolgok, amikre fel kell készülnünk, mire odakerülünk, hogy világra hozzuk gyermekünket. Most ezeket tekintjük át a szemszíntől a vajúdás közbeni szimpátia-fájdalmakig.

Ebbe belehalok!

Igen, lehet, hogy nem bírja majd tovább! Legalábbis a vajúdó nők 99%-nak ez a mondat hagyja el a száját. A hivatalosan átmeneti szakasznak nevezett vajúdási periódus után következik a kitolási szakasz, ezt megelőzően már tényleg úgy érezheti az ember, hogy minden ereje elhagyta, de biztasson minden szülő nőt az, hogy innen már csak negyed óra legfeljebb és kezünkbe vehetjük, a ragacsos, szürkés-lilás, üvöltve nyivákoló gyermeket. Boldogságunkat egy pillanatra se árnyékolja be, hogy püffedt: pár óra és kisimul, a vérellátása is normalizálódik, a színe is emberi lesz.

Jézusom, mindjárt összecsinálom magam!

Nos, akár van a végbélben valami, akár nincs – mert a kismama beöntést kapott -, akkor is úgy érezheti a szülés közben, hogy elképesztő székelési ingere támadt. Ezt az a jól megfogható fizikai jelenség okozza, hogy a baba jön kifelé és nyomja a végbelet, mintha csak ki akarna jönni onnan valami. Ne, aggódjunk, Karinthy is megírta: “Világra jöttem, vérben és mocsokban“, ezzel sokan vagyunk így. Ha a vajúdás során mosdóba akarna menni a nő, ne engedjük, azonnal szóljunk a szülésznek, mert pillanatokon belül világra jön a gyermek, ezek ugyanis már egyértelműen a tolófájást jelzik. Ha esetleg apás szülést rendezünk, ne lepődjünk meg azon, ha a férfi is elkezdi érezni a fájdalmainkat, ez a Couvade-szindróma nevű jelenség, a férfiaknál fellépő szimpátiafájdalom.

A test

Bizony, ritkán esik szó róla, de alapos változáson megy át a kismama altája szülés után. Azok a nők, akiknél gátmetszést hajtottak végre, sajnos meg kell, hogy éljék a – vélhetően felszívódó cérnával történt – varrás okozta diszkomfort érzést is. Amíg a varratok fel nem szívódnak, és a gátseb nem gyógyul meg, érdemes egy úszógumit a fenekünk alá tenni, amikor leülünk, így a varrt rész nem érintkezik az ülőfelülettel, nem nehezedik rá súly és így kevésbé fáj. Aztán ott a másik kellemetlen mumus is: az aranyér. A női nemi hormonok lazítják a kötőszöveteket, a terhesség hatására mindez fokozódik – a vénák fala rugalmasabbá válik, miközben nő a szállítandó vér mennyisége, következésképp romlik a keringés. A terhesség előrehaladtával egyre nagyobb nyomás éri a medencét: a magzat súlyából és méreteiből adódó terhelés összébb szorítja a hasi vénák falait, romlik a visszaáramlás, illetve nő az alsó végtagok és a végbél környékének visszeres terhelése. Sajnos a szülés alatt bekövetkező nyomás is felerősítik átmenetileg az aranyér tüneteit, de a körömvirágkrém megoldást nyújthat a problémára.

Hatalmas apróságok

Az első, amikor eszébe ötlik a nőnek, amikor világra jött, hogy meg van-e keze-lába, tud-e mozogni, nincsenek-e problémái. Az esetek 99,7%-ban minden rendben van, a fejlődési rendellenességeket manapság már a terhesség során ki tudják szűrni. Ha mégis ilyen feladattal kell később szembenéznünk – esetleges oxigénhiány kialakulása miatt-, akkor ne feledjük: hatalmas szaktudás áll ma már rendelkezésünkre, hogy a korlátozott képességű embereknek is teljes élete lehessen. Vegyük például azt az egyszerű módszert, amit Dévény Anna dolgozott ki. A Dévény-módszerrel kiemelkedő eredmények érhetők el a szülési oxigénhiányos agykárosodásban szenvedő csecsemőknél. Ez azt jelenti, hogy a mozgásukban akadályozott gyerekek gyógyítására kifejlesztett, kézzel végzett, izom-ín-kötőszövet manipulációt végeznek, amely megakadályozza a az izom-, ínrendszer kóros állapotát, elhalását.

Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék

Minden kisbabának kék a szeme, mivel ilyenkor még nem termelődik melanin az íriszben. Éppen ezért minden szülő izgatottan várja, hogy leteljen az az egy-két hónap, mire kialakul a baba szemének a színe. Ha a lehető legpontosabban ki akarjuk matekolni, hogy milyen színű lesz a babánk szeme, használjunk genetikai kalkulátort.

Hogy milyen lesz a szülés, a gyermekünk, mi hogyan fogunk viselkedni ebben a szituációban, csak onnan tudhatjuk meg, ha átéljük. De nem árt azért előre felkészülni az általában váratlan és kiszámíthatatlan jelenségekre.
Szerző: trapphenci

Kapcsolódó cikkek