Az élet tisztelete: az örökbefogadás

Az örökbefogadásról nem mindig könnyű beszélni, sok család rejtegeti titkát a környezete előtt – pedig még a gyerekmesék is tele vannak erről szóló történetekkel, csak meg kell őket találni.

Amikor egy anya úgy dönt, hogy valamilyen okból nem tudja felnevelni a gyermekét, a kicsivel együtt mindketten nehéz érzelmi helyzetet élnek meg. Ezt a nem könnyű szituációt bizonyos szintig már a magzat is megérzi, hiszen egy nem kívánt terhesség esetén a nőknek nem az az elsődleges szempontja, hogy a növekvő gyermeket a lehető legjobban óvja, védje, hiszen inkább meg szeretne szabadulni attól a problémától, amit a terhessége okoz az életében. Sok esetben így már a méhen belüli életben hátrányokkal indul egy ilyen baba, koraszülöttként vagy kissúlyúként jön a világra.

A megszületett gyermekek érzelmi, fizikai, mozgási és szellemi fejlődésében életük első éveiben meghatározó szerepet játszik az a környezet, amely körülveszi őket. Az elfogadó, támogató nevelés nagyon fontos, hiszen az érzelmek kimutatását épp úgy kell megtanulni, mint a mászást vagy a beszédet: a környezet megerősítő visszajelzésein keresztül. Tehát, bár a mosolygás ösztönös mozgás, ha egy babára senki nem mosolyog vissza, hamar „leszokik” róla.

Egy olyan gyereknek, akit a biológiai szüleje bármilyen okból nem tud vagy akar felnevelni, a lehető legfontosabb az, hogy minél előbb, tehát minél fiatalabb korában olyan környezetbe kerüljön, ahol várták, ahol örülnek neki. A kutatások azt mutatják, hogy bármilyen korszerű pszichológiai szemlélet szerint is működnek a csecsemőotthonok, már néhány hónapnyi intézeti élet kimutatható érzelmi hátrányokkal járhat.

Az örökbefogadó családnak így az „új gyerek” eleve nem könnyű helyzete mellett komoly feladatokat jelenthet, hogy a magzati és koragyerekkori életszakaszban kialakuló fejlődési hiányokat vagy zavarokat segítsen leküzdeni a kicsinek. Ebben rendkívül fontos támogatásra találni a környezetben, a baráti családok, rokonok és a gyereket nevelő óvónők vagy tanárok között. Nem egyszerű persze erről a témáról beszélni, sokan úgy érezhetik, kicsi gyerekekkel meg pláne lehetetlen. Pedig nem csak az örökbefogadott gyereknek fontos, hogy szülei megbeszéljék vele, hogyan és miért ők lettek a családja, mennyire vártak rá, el tudja mondani a bizonytalanságait, feltenni a kérdéseit. Más gyerekeknek is lényeges megérteni, hogy a szomszéd vagy az óvodai barát miért nem hasonlít az anyukájára?

Szerencsére a mesék ebben is „kéznél” vannak: meg fogunk lepődni, milyen sok, már eddig is mesélt történetben van hasonlóról szó – ami nem is csoda, hiszen az örökbefogadás már évezredek óta bevett gyakorlat. A mai mesék közül elég a Kisvakondra gondolni: az árvízben elárvult sasfiókát ő neveli fel, itatja cucliból, majd eteti kolbásszal, tanítja repülni. De említhetjük Paddingtont, a mackót, akit egy londoni pályaudvaron talál egy család, és magukhoz veszik. Ezekkel a mesékkel máris könnyebben találunk módot arra, hogy akár egymással, akár a gyerekekkel efféle témákról beszéljünk. Semmiképp ne azokat a meséket válasszuk, amelyben gonosz mostohák szerepelnek, hiszen arról van szó, hogy milyen jó, ha valaki befogadó családra talál.

Mind az örökbefogadó családban, mind a környezetükben fontos, hogy mindenkinek, a gyerekeknek is módja legyen ezekről a „nehéz” témákról beszélni, kérdéseket feltenni. Ebben a mesék sokat segíthetnek.
Szerző: dr. Gács Zsófia

Kapcsolódó cikkek