13 dolog, amit tegyünk meg előre - Készen állunk a baba fogadására?

A leendő anyukák többsége belekezd a „fészekrakásba”, amint közeledik a baba érkezésének ideje – igyekeznek otthonukat olyan állapotba hozni, hogy készen álljon a lurkó fogadására. Lássuk, mi mindent érdemes előkészíteni, mielőtt bemegyünk a kórházba szülni!

Mivel a terhesség végén már nem sok egyébre tud a kismama koncentrálni, mint a gyermek érkezésére és annak körülményeire, számos leendő édesanya igyekszik az utolsó időszakban otthonát is felkészíteni a kivételes napokra, hetekre. Érdemes hallgatnunk a megérzéseinkre, s ha úgy érezzük, hamarosan eljön a szülés ideje, tegyünk meg néhány fontos intézkedést, hogy az otthoni dolgok miatt se fájjon majd a fejünk. Lássuk, mik ezek!


1.Legyen mit ennünk
Fagyasszunk le húst, levest és más könnyed ételeket, amelyeket csak fel kell melegíteni és már ehetjük is. Töltsük fel a fagyasztót és a kamrát zöldségekkel, tésztával, rizzsel, egészséges gabonákkal és konzerv ételekkel.

2.A lakás legyen „bababiztos”
Hozzuk a lakást olyan állapotba, hogy ne sérülhessen meg benne a baba. Mielőtt elég idős lesz ahhoz, hogy felfedező útra induljon, akár mászva is, fedjük be a konnektorokat dugóval, helyezzünk biztonsági tapaszokat az éles bútorsarkakra, rakassunk kerítést a lépcsőfeljáratba vagy egyéb, problémás helyekre, ahová nem mehet be a lurkó, zárjuk el a zsinórokat előle, tegyünk biztonsági gyerekzárakat a szekrényekre is, ahol a babára nézve veszélyes dolgokat tárolunk.

3.Vegyük meg és szereljük be az autóba a babaülést
Menetiránynak háttal szereljük be a kocsiba a gyermekülést a hátsó középső ülésre, a gyártó utasításai szerint, a csatok és pántok helyes elhelyezésével. Ha kétségeink vannak, már a kórházban is találunk olyan szakembert, aki meg tudja mondani, megfelelően helyeztük-e be a gyermekülést.

4.A nagyobb gyermeke(ke)t és a háziállatokat is készítsük fel
Beszélgessünk idősebb csemeténkkel arról, milyen lesz az élet még egy babával. Ha elég idős ahhoz, hogy megértse, mondjuk el neki, hogy a kicsinek szüksége lesz az egész család segítségére, vonjuk őt be mindenbe, amibe lehet. Kérjük meg például, hogy segítsen kiválasztani, milyen ruhában érkezzen majd haza a baba. A háziállatokkal töltsünk kevesebb időt, hogy hozzászokjanak, mostanában nem jut majd annyi figyelem nekik. Hívjunk gyermekes barátokat látogatóba, így az állat megszokja a babahangokat. A gyerekszoba ajtaján legyen kis kapu, hogy ne mehessenek be.

5.Válasszunk gyermekorvost
Érdeklődjünk ismerős szülőknél, melyik gyermekorvost ajánlják, de a szülészt is megkérdezhetjük ezügyben. Találkozzunk legalább kettővel személyesen, hogy tudjunk jól választani. Legyünk tisztában vele, mikor rendel, mikor érhetjük el telefonon. Kérdezzük meg előre, mikor szükséges őt hívunk – például milyen magas láz, milyen mennyiségű köpet esetén. Mennyit várjunk megfázáskor? Így tudhatjuk, hogy mire számíthatunk.

6.Ha szükségünk lesz gyermekgondozásra, keressük még időben
Kezdjünk el keresni segítséget, talán még bölcsődét is a szülés előtt, ugyanis így jut időnk arra, hogy felmérjük a helyeket, személyeket, vagy időben rajta legyünk a várólistán. Kérdezzünk rá minden részletre, ami érdekel bennünket, így biztosak lehetünk abban, hogy jól választottunk, amikor eljön az ideje. Más szülőket is kérdezzünk meg, kit, mit ajánlanak.

7.Készítsünk vacsora terveket
Ha megkérdezik mások tőlünk, segíthetnek-e, fogadjuk el azt. Hozhatnak például ételt, miután a gyermek megszületett. Újdonsült anyaként nagyon el leszünk foglalva, ám ennünk kell, és sokat segíthet, ha valaki elkészíti az ételt, friss vagy fagyasztott, könnyen fogyasztható menüt bocsát a rendelkezésünkre. Így nem kell főznünk. Tájékoztassuk azonban segítőnket arról, ha valamilyen ételallergiánk vagy problémánk van és érdemes azt is tudtára adni, mi az idősebb gyermekünk kedvenc étele…

8.Tervezzük meg az alvást
Az újszülöttek nem a legjobb alvók. A legjobb, ha partnerünkkel felváltva kelünk fel a babához, így mindenkinek jut alvás. Használjuk a vendégszobát vagy kanapét pihenésre, ha más megoldás nincs, ne legyünk mindig a baba ágya mellett. Ha cumisüvegből etetünk, egyikünk minden második éjjel jól fog aludni.

9.Készüljünk fel a szoptatásra
Még a terhesség alatt érdemes beszélgetni partnerünkkel, orvosunkkal a szoptatásról. Vegyünk „órát” belőle, kérjük meg orvosunkat, hogy ajánljon szaktanácsadót. Szerezzünk be mellszívót. S ha idő előtt visszamennénk dolgozni, beszéljünk munkáltatónkkal arról, hol tudunk lefejni napközben anyatejet a tápláláshoz, miközben a munkánkat is elvégezzük.

10.Szerezzünk be pelenkát és tápszert
Pelenkából alaposan készüljünk fel, raktározzunk nagy mennyiséget, mert szükségünk lesz rá. Más-más márkákat is vegyünk, míg meg nem találjuk azt a méretet és fajtát, amelyik a legalkalmasabb a babának. Érdemes online is leadni rendelést, így házhoz kapjuk a szállítmányt!

11.Készüljünk fel a babából
Néhány alapvető dologgal legyünk tisztában a szülés idejére, például, hogy mi mindenért sírhat a gyermek, használunk kell-e cumit, hány órát kell a babának aludnia és így tovább. Forgassuk a szülőknek írt könyveket, nézegessük az online oldalakat. Tudjunk meg minél többet a piciről, mielőtt még megérkezik. De mindig bízzunk saját megérzéseinkben – és az orvosban. Ha kérdésünk van, ne érezzük rosszul magunkat, amiért tárcsázni szeretnénk a doktor számát.

12.Pakoljunk be a kórházi napokra
Nagyjából egy hónappal azelőtt, hogy szülni fogunk, készítsük elő a táskát, amelybe a kórházban szükséges holmikat tároljuk majd. Amit könnyű felkapni és már indulhatunk is, ha eljön az idő. Legyenek benne kényelmes ruhák, szoptatós melltartó (még ha nem is tervezünk szoptatni), papucs, csúszásmentes zokni, piperecikkek, hajgumi, az irataink, fényképezőgép és/vagy kamera, ruhák és piperecikkek a partnerünk számára is. Egy váltás ruha, pelenkák és kis takaró is kelleni fog a babának.

13.Gondoskodjunk magunkról!
Még a szülés előtt intézzünk el pár dolgot, amire hosszabb ideig nem lesz lehetőségünk. Ám ha már a baba megérkezett is, érdemes időnként magunkra is időt szánnunk. Ne érezzünk bűntudatot, ha meg szeretnénk látogatni a manikűröst, a fodrászt, vegyünk magunknak könyvet vagy DVD-t, amit el szeretnénk még olvasni, meg akarunk nézni. Időnként szükség van egy kis szünetre!

Szerző:

Kapcsolódó cikkek